Egy pomázi gyerekorvos, Korausz Etelka felvette a kesztyűt, és azt mondta: változtatni kellene a három napos hagyományon, több hiányzást kellene igazolnia a szülőknek, mint három nap. Szerinte nagyon sok a felesleges orvosi igazolás, amit neki kell kiállítani csak azért, mert a szülő nem figyel oda. Sokszor telefonon kérnek tőle szívességet, vagy a kiskorú gyereket egyedül küldik el hozzá. Arról nem is beszélve, hogy a hasmenés, lázas tünetek nem látszódnak a gyereken. A hatályos minisztériumi rendelet szerinte azt határozza meg, hogy az intézmények maguk dönthetnek arról, hány igazolást fogadnak el a szülőktől. Szerinte mindenhol "hagyomány" a három nap, pedig könnyíthetnének az ő munkáján is, ha többet engedélyeznének az igazgatók.