mert mindenkinek van egy története, amit megosztana...

nekemvanegytortenetem

Két hete keresték a 69 éves nőt, kórházban volt

2017. október 26. - Nekem van egy történetem

Egy 69 éves nő március 22-én tűnt el budapesti otthonából, időskori demenciában szenved. Képtelen tájékozódni térben és időben. Nem tudja elmondani, hol lakik. Két héten át bolyongott, a családja nem tudta, hogy merre lehet. Azt sem tudták, hogy tudott életben maradni. Kértek rendőri segítséget, de azt a választ kapták csak a hatóságtól, hogy ők nem taxitársaság. Kiadtak országos körözést, semmi nyoma nem volt a néninek. Majd a család egy ismerős nyomán kapott értesítést, hogy a ferihegyi repülőtéren igazoltatták a nőt, de nem tudják hol van. Az asszony valahogy bekerült egy fővárosi kórházba április 3-án teljesen legyengült állapotban, de nem értesítették róla a hozzátartozókat. A család négy nap múlva hívta fel az intézmény nyilvántartási osztályát, akkor derült ki, hogy a nő náluk van. Az unoka azt mondta, hogy a kórházban stroke-ot is kapott közben a mama, ami átterjedt a lábára és emiatt lebénult. A lányának otthon kell maradnia mellette, mert a nő nem tudja magát ellátni. Egyelőre nem tud kikelni az ágyból, csak tolószék segítségével tudna közlekedni. Erre viszont nincs pénzük, gyűjtenek rá.

kerestek.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://nekemvanegytortenetem.blog.hu/api/trackback/id/tr1613095398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása